Somogytúr Község Önkormányzatának Hivatalos Honlapja
polgarmester@somogytur.hu | Tel +36 85 327 005


 

Jellegzetes somogyi falu, a hegyes-völgyes ligetekkel tarkított környékével mindössze 12 kilométerre van Balatonlellétől. A falu elején egy gyönyörű park fogadja az ide látogatót.

Sárfé-park


A falu elején található festői környezetben, középen a tavirózsákkal díszített Sárfé-tóval. Fákkal, bokrokkal díszített park, játszótérrel, szalonnasütő hellyel nyújt kikapcsolódást a pihenni vágyók számára.

Somogytúr kétszer élte fénykorát. Először a török hódoltság előtt, majd a XVIII. századibetelepítések után.Okleveleinkben a Tuuri puszta1082-ben szerepel először az oklevelekben Tuuri puszta néven, mint veszprémi káptalan birtoka.
Az 1200-as években templomos helyként említik.
Egy 1280-ban keletkezett adománylevél szerint szőlőben és halastavakban bővelkedett.
XV. század végén pedig már mint több köznemesi család birtoka, vásárszabadalmat nyert mezőváros.
hódoltság idején jogot formált rá a fonyódi várkapitány, az endrédi, a koppányi és a szemesi török őrség is.
1575-ben, a fonyódi vár eleste után, teljesen a töröké lett.

A település 1580-ban kihalt, már csak hét portát számoltak össze. A régi falu a dombon állt, az új 1710 után az úthoz közelebb épült fel. 1721-ben itt emelték fel a sövényfonásos, sárral betapasztott falú református imaházat. Ezt a tóti birtokos, Lengyel Gáspár leromboltatta, és a helyébe haranglábas katolikus templomot építtetett.

Somogytúrnak két temploma is van:

1.  Az Árpád utcában a falut átszelő főútvonal mellett áll a szépen rendbe hozott Református templom

Református templom1787-ben épült, torony és utcára néző ajtó nélkül. Keletre néző ajtaját csak később helyezték át a nyugati oldalra, 1830-1832-ben épült mostani közel 30 méter magas tornya is. Falai később repedezni kezdtek, ezért 1883-ban támpillérekkel támasztották meg.

.

.

.

.

2. A Kossuth utca végén emelkedő kis halomra épült a múlt század végén a Római katolikus templom

1773-ban épült. Jankovich János szőlősgyöröki földbirtokos kezdeményezésére, de az Inkey család is segítette az építkezést. Szépen faragott tabernákulumos oltára, szószéke három boltszakaszos oszlopokra támaszkodó boltíveken nyugvó kórusa, félköríves szentélye van.
A templomkertben Neopomuki Szent- János szobra áll, melyet Zichy Mihály festőnk nagyanyja özv. Eperjessy Gáborné Bene Borbála állíttatott. Érdekesség, hogy itt esküdtek örök hűséget Zichy Mihály híres festőnk szülei: Zichy Sándor zicsi és zalai földbirtokos és Eperjessy Júlia somogytúri leány.

.

Kunffy Lajos Emlékmúzeum

A kívül-belül felújított Emlékmúzeum már fogadja látogatóit. Csodálatos látni, ahogy megtelik élettel a kert és az épület!
Jó szívvel ajánljuk mindenkinek egy kellemes kirándulással összekötve, aki a Balatonon nyaralva kulturális programot keres!
Somogytúr Árpád utca 22.

A múzeum október 1-től csak hétvégente tart nyitva,10-16 óráig.

Keddtől péntekig csak csoportokat fogadunk, előzetes bejelentkezés után, ugyanúgy 10-16 óráig.

Jegyárak:

Óvodások, általános iskolások, középiskolások ingyenes

18-62 éves korig 1500 Ft/fő

62 év  felett 750 Ft

70 év felett ingyenes

Minden hónap első vasárnapján  ingyenes.

Tárlatvezetési díjak ( 90 perces )

Egyéni 3000Ft

2-10 fő-ig 5000 Ft

10-15 fő-ig 6500 Ft

Csoportbontás 15 fő felett!

Kapcsolattartó: Juhász Bence
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
85/327-171, 30/533-4906

A 30-as években Somogytúr  jelentős településnek számított, a környező puszták és kis falvak központjaként.

A Kunffy Emlékház mellett a Móricz Zsigmond Művelődési Házban könyvtár kínál művelődési lehetőséget.

Hajdan Somogytúrhoz tartozott Nagy- és Kisbabod, Tard és Berencsepuszta is.

Somogytúr külterületén Berencsepusztán található a Chateau Visz, valamint Tardpusztán rendezik meg évek óta az Off-Road fesztivált.

 

Chateau Visz:


Pihenésre és kikapcsolódásra vágyókat egy parkerdőben várja a Chateau Visz Somogytúr külterületén. A rezidencia építtetője szeretne megeleveníteni valamit a XIX.század végének fényes fogadásaiból.
Nagy gondossággal válogatott és megtervezett berendezése a századforduló hangulatát idézi, mindemellett a XXI. század eszközei gondoskodnak a tökéletes kényelemről.

 

Off-Road Fesztivál

Ha pünkösd akkor Off-Road!

Somogytúr külterületén, 1985 óta minden évben pünkösdkor Somogytúr és Somogybabod közösen rendezi meg a Nemzetközi Terepjárós Fesztivált. Három napon keresztül próbálgatják a versenyzők autóik képességeit, nyakig érő sárban miközben önfeledten szórakoznak.
-A rendezvény hivatalos honlapja
-Térkép itt